Az agy hisztamintermelését akadályozó egyik ritka genetikai mutáció okozhatja a Tourette-szindróma egyes eseteit – ezt az agykutatóknak első alkalommal sikerült bizonyítaniuk.

A Yale Egyetem kutatói szerint ez a hisztaminhatás lehet a Tourette-szindrómával járó tikkelés és egyéb rendellenességek egyik oka.

A kutatók a Neuron szakfolyóiratban megjelent, egérkísérleten alapuló tanulmányukban annak lehetőségét vetik fel, hogy a Tourette-szindrómát az agy hisztamin-receptorait célzó gyógyszerekkel lehetne kezelni. Az ilyen hatásmechanizmussal rendelkező gyógyszereket már most is vizsgálják a gyógyszergyártók más agyi rendellenességekkel, például a skizofrénia és a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral kapcsolatban. A jelenleg vizsgált neurológiai gyógyszerek egy bizonyos genetikailag kódolt hisztamin-receptort, az úgynevezett hisztamin H3 receptort célozzák.

A Yale új kutatásának vezetője, Christopher Pittenger, így nyilatkozott a hisztamin genetikájára vonatkozó vizsgálat eredményeiről: „Ezek az eredmények új megvilágításba helyezik azt, hogy mi történik a Tourette-szindrómás betegek agyában. Ez valószínűleg új gyógyszerek fejlesztéséhez vezet majd el bennünket.”

A hisztaminnak fontos szerepe van a gyulladásban is, ezért képesek az antihisztaminok enyhíteni az allergia tüneteit. A Yale kutatói szerint a hisztamin rendszerrel való kölcsönhatások az agyban magyarázatot adnak arra, miért okoznak egyes allergiagyógyszerek a betegekben aluszékonyságot.

A kutatásban szereplő gén a HDC (hisztidin-dekarboxiláz gén), amelynek mutálódott változatát korábbi kutatások kimutatták egy olyan család tagjaiban, ahol kilenc családtag szenved Tourette-szindrómában. Ez a hibás gént mutató korábbi kutatás vezette el az új tanulmány szerzőit oda, hogy egérkísérletükben igazolják a hisztaminra gyakorolt hatásait. Azok az egerek, amelyek ugyanazt a mutációt hordozták, amelyet a Tourette-szindrómás család beteg tagjai, hasonló tüneteket mutattak, mint a szindrómában szenvedő betegek. Ez a Yale kutatói szerint azt bizonyítja, hogy a hisztamintermelés akadályozása okozhatja a tikkelés kialakulását.

Forrás:
hazipatika.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Magyar tourette szindróma egyesület_oldalikon. Sematikus eberke nrancsárga és kék színnel
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.